2010. január 7. - EISZ
Az EISZ Program 2010-ben

Tisztelt Felhasználók!

2009-ben megvalósultak a 2008-ban tervezett változtatások az EISZ Program életében. Az EISZ Bizottság, illetve az Iroda valamint az intézmények könyvtárvezetői és kapcsolattartói munkájának eredményeképpen megszületett az EISZ Nemzeti Konzorcium. Bár akadtak kisebb nehézségek, összességében a felhasználók számára különösebb problémák nem voltak tapasztalhatóak.

Az EISZ Konzorcium hivatalosan 2009. április 21-én jött létre, ezzel a program átalakult az eddiginél szélesebb kört felölelő konzorciummá. A felhasználók az intézményük által igényelt és támogatott adatbázisokhoz férhetnek hozzá; az EISZ keretein belül elérhető adatbázisok előfizetési díjához a tagintézményeknek önrésszel kell hozzájárulniuk.

Az egyes intézmények felhasználói belépés után a főoldalon találhatják meg az általuk elérhető szolgáltatásokat. Amennyiben ezzel kapcsolatban bármilyen problémát tapasztal, illetve kérdése van, kérjük, jelezze az eisz@educatio.hu e-mail címen.

A felhasználók számára az intézmények által igényelt adatbázisok fennakadás és kiesés nélkül, folyamatosan lesznek elérhetőek várakozásaink szerint.

Az EISZ konzorcium által a 2010-es évre támogatott adatbázisok a következők:

  • ACM Digital Library
  • Akadémiai Folyóiratgyűjtemény
  • Cab Abstracts
  • Econlit
  • Food Science and Technology Abstracts (FSTA)
  • Grove Art
  • Grove Music
  • Mathscinet
  • MLA-LRC
  • Nature
  • PsycINFO
  • Reaxys
  • Science Direct
  • Science Magazine
  • Springerlink
  • Web of Science
  • Zoological Record

Egyéb adatbázisok:

  • Az Akadémiai szótárcsomagról még folynak az egyeztetések a kiadóval, de ennek ideje alatt is elérhető ez az adatbázis az ezt igénylők számára.
  • A JSTOR szolgáltatása is el fog indulni, terveink szerint kb. az első negyedév vége körül.
  • A Scriptum szakszótárak, valamint a Tesztre készen szolgáltatások a továbbiakban is elérhetőek azoknak az intézményeknek, akik eddig is használhatták, ugyanis ezeket az EISZ korábban örökáron megvásárolta.
  • A Lecture Notes in Computer Science-t 2009-től már nem szereztük be. Az eddig vásárolt tartalmak (1997-2008) továbbra is hozzáférhetőek a korábbi előfizető kör részére.

Üdvözlettel:
EISZ Iroda

További hírek
2010. március 1.
Web of Science szeminárium
2011. szeptember 9.
Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára az EBSCO Publishing közreműködésével tisztelettel meghívja Önöket az Art & Architecture Complete felhasználói tréningjére.
2012. február 28.
A Thomson Reuters elkészítette magyar nyelvű felületét ország-specifikus tartalmakkal.
Arcanum Magyarország vezető tartalomszolgáltatója
Digitális Tankönyvtár felsőoktatási tankönyvek egyetemi jegyzetek folyóiratcikkek elektronikusan
Layout:hu-HU:mtakBanner